Pag mellett a sziget másik nagyobb települése, és annak idegenforgalmi központja, északnyugatra Pag városától, gazdag kulturális és történelmi örökséggel. Hosszú viharos és érdekes múlttal rendelkezik, melyről a régészeti leletek tanúskodnak, többek között három kora középkori bazilika a 4. és 5. századból. Építészeti nevezetességei egy 9-10. századi templom, és egy, a korai kereszténység idejében épített bazilika romjai.
Novalja már az ókortól lakott. Caska városrész római város volt egykor (Cisse). A várost egy földrengés temette el a IV. században. Ma ezen a parton egy nyílt tiszta strandon megnézhetjük úszás közben a régi romokat.
Mivel Novaljának nincs természetes vízforrása, így az ivóvizet több mint 1 kilométeres távolságból szállították ide. A antik vízvezeték rendszer az 1.századból való, vége ma is megtekinthető a Városi Múzeumban. A teljes vízvezeték 1,2 km hosszú, magassága 70 cm és összesen 9 darab nyilvános nyílása van. A rendszer érdekessége, hogy kövekből faragták ki az egészet.
A történelmi nevezetességek kedvelői megtekinthetik a padló mozaik maradványait a bazilikában, mely a Majke Božje od Ružarija gótikus templomban van, egyházi bútorokat és további tárgyakat melyeket a „Stomorica“ régészeti tárban őriznek. A búvároknak érdekes lehet az i.e. 1.században elsüllyedt kereskedelmi hajó maradványai a tenger fenekén.
Novalja gazdag turisztikai kínálattal várja vendégeit, minden korosztály számára. Mindenki megtalálja a neki való elfoglaltságot. Nyár folyamán a Novalja-i Kultiurális Nyár keretein belül komoly zenei koncertek, klapa kórusok és együttesek fellépése, folklór táncosok előadása, könyv bemutatók és vásár, színházi, mozi előadások szabadtéren, könnyűzenei koncertek, stb. Minden rendezvény közül a legjobbak az etno estek, ahol dalmát énekek mellett hazai ínyencségeket kóstolhatnak meg.
Pagi háromszög:
A Tusto Celo hegyen található egy 32x32x22 mm-es, tökéletesen egyenlő szárú háromszög, amit 1999-ben fedeztek fel. Kőzete ultraibolya sugárzásban vörös színben fénylik, de alapban világosabbak a kövei mint a körülötte levő köveké. Megközelíthető a Zigljen kikötőtől, vagy a Novalja körüli utakon, az útjelző táblákat követve.
Természeti és gasztronómiai értékekben is bőven van kínálat. Ez a terület mindig is egy kopár, sziklás vidék volt. Ennek megfelelően a juhtenyésztés, a bortermelés és a halászat, illetve az ezekből készült ételek a legfontosabb a helyiek szemében. A pag szigeti sajt messze földön híres, ízletes aromája miatt. Ennek az a magyarázata, hogy a köves, kopár legelőkön nagyszámú gyógynövény őshonos. A kecskék főként gyógynövényekkel táplálkoznak. Ennek köszönhetően a tej és a tejből készült termékek is hordozzák a gyógynövények ízvilágát, gyógyhatását.
A fitalabb korosztály számára reggelig tartó szórakozási lehetőséget nyújt Novalja, ugyanis Horvátország legjobb éjszakai élet központjába jöttek. Nap közben a strandon bulizhatnak és és minden más program ehhez csak bevezetőként szolgálhat. Az egész éjszaka tartó mulatozás másnap napközben egész nap tart. A hely legendáris éjszakai életét a Zrće strand nyújtja, melyet a nyár folyamán egész Európa fiataljai látogatnak, épp emiatt. Itt találhatók a legjobb horvátországi, de talán világ legjobb klubjai is.
A Zrće strandon kívül, délkeletre Novalja-tól található több gyönyörű strand, mint a„Caska“, a„Straško“ Novalja-tól délre helyezkedik, „Branićevica“, „Planjka“, „Lokunje“ és „Babe“ strandok észak, északkeletre.
A sport és rekreatív programok egyre nagyobb szerepet játszanak Novalja turisztikai kínálatában, így talál foci stadiont, több bérelhető sport pályát, tenisz pályákat, fitness termet, szaunát, stb. A sport szerelmesei búvárkodhatnak, vízisízhetnek, paintball, séta, biciklizés, tenisz, kis foci, hegymászás, trekking, rafting és további aktivitások közül válogathatnak.
Novalja és az egész sziget specialitásait (pag-i sajt, bárány,makaróni, štrudel od skute (krémsajtos rétes), különböző halételek és tengeri herkentyűk, hagyományos helyi édességek, mint a hrostule és frite)kipróbálhatja. Látogassa meg Novalja éttermeit és konobáit.
Ha még nem járt Novalja-n és nem tapasztalta annak kínálatát, mindenképpen ajánljuk Önnek, hogy látogasson el Pag szigetre. Mindig vissza fog ide vágyni.